2018. január 17., szerda

Szank kálvária



A képekért köszönet Tüskés Annának.


Az első írásos emlék szerint „Zank szállása" 1451-ben már templommal rendelkező település volt. A régi Szankot – amelynek emlékét két határnév: Kápolna dűlő és Kisasszony dűlő máig is őrzi – járványok, éhínség, majd a török pusztítás a XVI. sz. közepére megsemmisítették. A jászság fénykorában (1745-1874) Szank a Kis-kun kerület része volt.
A puszta-korszak évszázadai után az 1800-as évek második harmadától megkezdődik a lassú betelepedés.
A 19. század hatvanas éveiben megkezdődik a parasztbirtokok tagosítása, s az örökföldhöz jutó betelepülők – főképp pásztorok – gyorsan szaporodnak. 1865-ben 205 itt élő család rendelkezik Szank határában 20-25 holdas birtokkal. Ezzel együtt megszűnt a pásztorélet egyeduralma is.
A jelenlegi katolikus templomot 1905-ben építették. A Magyarok Nagyasszonya nevű templomot teljes belső felújítás után 1997-ben szentelték fel újra.

A templom három oldalán felállított és  a  szanki  fafaragó  tábor  résztvevői  által készített, szokásostól eltérő, 15 stációs kálváriát A stációkat Kiss István népi iparművész tervezte meg, a faragandó tábláktól a kőlábakig. Bábel  Balázs  kalocsa-kecskeméti  érsek  szentelte  fel  2017-ben.
A  templomkertben  felavatott kálvária domborműveit – Kiss István, a Heves Megyei Népművészeti Egyesület elnöke tervei alapján, tizenketten faragták.
Az eltelt évek alatt az alkotó táboroknak kialakult a törzsgárdája, amelynek zömét a Heves Megyei Népművészeti Egyesület tagjai adják, de az erdélyi testvértelepülés Nagygalambfalva alkotói is visszatérő vendégek. A régi jó kapcsolatnak köszönhetően, pár éve már a tábort
szervező önkormányzat és a táborlakók közösen határozzák meg, hogy az adott esztendőben milyen,  a  falut  szépítő  feladatra  vállalkoznak.  A  kálvária  díszkivilágítást  is  kapott,  így érdemes sötétedés után is megtekinteni







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése