2014. szeptember 4., csütörtök

Bátya kálvária



Dr. Fehér  Zoltántól – Bátya falu híres krónikásától, történetének megírójától kaptam az ismertetőt. Ezúton is köszönöm szépen:

A jelenlegi kálvária Bátya történetében a második.  Az előző, fából faragott stációkból állót, amely a falun kívül, a mai Wesselényi utcában állott, 1795. június 28-án szentelték föl. A falu bírája, Aszódi János pedig a megmaradt faanyaggal bekerítette és kapuval látta el.

A mai kálvária 1901-ben létesült a polgári község által az egyházközségnek adományozott 1013 öl területen, a Dobosnak nevezett újabb falurészben, az akkori „régi” temető melletti területen. A temető helyén ekkor már szérűskert állott…. A kálvária megépítésének anyagi feltételeit a hívek adományaiból teremtették meg…. A két sor, téglából épült stáció végén, emeltebb szinten három nagy kőkeresztet állítottak, amelyeket 1100 koronáért Kovács Lőrinc szabadkai kőfaragó mester, a stációkat Greif János kalocsai építőmester készítette 420 koronáért. A stációk színes domborművű képeit 1000 koronáért Rétay és Benedek budapesti mesterek alkották. A kálvária felépítése 3796 koronába került.

A kálváriát 1901. szeptember 8-án, a bátyai búcsú, Kisboldogasszony napján szentelte föl Szombathy Sándor szakmári lelkész….. A kálváriát a bátyai nép szakrális térnek érzi, s az előtte elhaladók keresztet szoktak vetni. Nagyböjt idején, főképp nagyhéten naponta megtelik a kálvária ünnepi feketébe öltözött hívekkel, akik csoportosan vagy egyénileg járják végig stációkat, imádkozva, énekelve.


A fényképeket "FME"-nek köszönöm !
















http://bacs-kepeslap.fw.hu/batya1903.jpg
2017-ben felújították a kereszteket.










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése