2014. április 2., szerda

Mórahalom kálvária

Az egész mórahalmi anyagot Dénes Ildikónak köszönöm ! 


A „Mórahalmi körkép” leírásában szerepel a kálváriáról néhány adat:
"1927-ben avattak Mórahalmon közadakozásból egy első világháborús emlékművet. A mai Szt.László parkban, a fürdő előtti téren álló emlékműre 1071 háborúban elesett hős nevét írták. Nem sokkal ezután került sor a templom tatarozására. Barmos György plébános pappá szentelésének 40.évfordulóját 1928.július 1-én a templom búcsújakor tartották. A plébános ekkor már 14 éve teljesített szolgálatot a területen...
Ekkor határozták el az elöljárók, hogy 14 kálvária stációt és Golgotát fognak a templom előtti parkban elhelyezni. A kálvária szentelése és Barmos György esperesi kinevezése egyszerre történt meg."

2013-ban újították fel  a templom mögött felállított kálváriát, melynek fehér majolika képei előtt  rendszeresen járják a hívek a keresztutat nagypénteken.

dombormű-sorozat alkotói: Apáti Abt Sándor és Mack Lajos voltak.








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése