2014. április 8., kedd

Budapest Rezső téri kálvária

Köszönet Dénes Ildikónak, hogy a kálvária anyagát segített kibogozni, rendbe tenni.

A józsefvárosi Kálvária téren állott kálváriát Mayerhoffer András, a barokk építészet remek mestere építette 1749-ben. A műalkotás idővel annyira megrongálódott, hogy 1893-ban bontásra ítélték, és áthelyezték az Epreskertbe, ahol Stróbl Alajos megmentette, ma is ott áll a Bajza utcában. Ez az Epreskerti kálvária.



A hajdani Epreskerti kálváriáról az Interneten fellelhető még néhány kép: 


Mivel így Józsefváros kálvária nélkül maradt, a Székesfővárosi Tanács és az Orczy család úgy döntött, hogy jelentős összeggel támogatja egy új kálvária megépítését. Fel is épült a Kálvária kápolna a mai Golgota téren.

„Az eredeti Kálvária szobrokat Grantner Jenő 1942-ben faragta mészkőből, és a VIII. ker. Golgota téren állították fel.
A Golgota téri szobrok a háborúban elpusztultak, ezért később azokat újra faragták. Az újrafaragott szobrokat 1971-ben áthelyezték a Rezső térre.
A régi és a mai képeket összehasonlítva látszik, hogy a Golgota téren felállított eredeti Kálvária szobrokra a Rezső téri szobrok még csak nem is hasonlítanak. Az újra faragás ez esetben tehát az eredetihez semmiben sem hasonlító új szobrokat eredményezett.”
Itt vannak egymás mellett a régi és a jelenlegi szobrok:




Képek: http://www.budapest-foto.hu/Kalvaria%20szobrok%20a%20Rezso%20teren.htm


Kétszárnyú lépcsősoron lehetett felmenni a neoklasszicista kupolás épülethez, ahol vasár- és ünnepnapokon az 1880-as évek végétől szentmisét mondtak. A kápolna avatásán Erzsébet királyné is részt vett!

A Tisztviselők Házépítő Egyesülete alapította az 1885–87 években az ú.n. Örömvölgy dűlőben a Tisztviselőtelepet, 1910-ben felépült szomszédságában a MÁVAG kolónia. A kápolna és stációi a második világháború alatt idővel megrongálódtak. Ezt meglovagolva a GANZ-MÁVAG kommunista vezetői, akiknek szúrta a szemét a reggeli misére betérő munkások látványa, életveszélyesnek és a forgalmat akadályozónak minősítették. A hatvanas években robbantották fel a kápolnát, de a művelet harmadszorra sikerült - nem lehetett annyira rossz állapotban.

1971-ben az 1. és 14. stációt megmentve a Rezső téri Magyarok Nagyasszonya temploma mögött állították fel.

VI. stáció (Veronika stáció) is megmaradt, azt beépítették a templom bejárata melletti „Malenkij robot" emléktáblába.   



A VIII. stáció is megmaradt, azt a templom hátsó falába építették be az 56-os emlékműbe.







A múlt század utolsó évtizedeiben kiépült Tisztviselő-telep templomát 1929-31 között emelték neoklasszicista stílusban. A templom mögött áll a Golgota téri elpusztított szobrok másolata és a két megmaradt stáció. A keresztút többi állomása az 1970-es években készült, a templom külső falában van elhelyezve. A domborműveket Tarr Miklós készítette. A stációképek alatt nem a „szokványos” szöveg olvasható.






    





    






2 megjegyzés:

  1. Mivel a szomszédságban lakom, hozzáfűzöm:
    A józsefvárosi Kálvária téren állott kálváriát Mayerhoffer András, a barokk építészet remek mestere építette 1749-ben. A műalkotás idővel annyira megrongálódott, hogy 1893-ban bontásra ítélték, és áthelyezték az Epreskertbe, ahol Stróbl Alajos megmentette, ma is ott áll a Bajza utcában. Mivel így Józsefváros kálvária nélkül maradt, a Székesfővárosi Tanács és az Orczy család úgy döntött, hogy jelentős összeggel támogat egy új kálvária megépítését. Fel is épült a Kálvária kápolna a mai Golgota téren. Kétszárnyú lépcsősoron lehetett felmenni a neoklasszicista kupolás épülethez, ahol vasár- és ünnepnapokon az 1880-as évek végétől szentmisét mondtak. A kápolna avatásán Erzsébet királyné is részt vett! A Tisztviselők Házépítő Egyesülete alapította az 1885–87 években az ún. Örömvölgydűlőben a Tisztviselőtelepet, 1910-ben felépült szomszédságában a MÁVAG kolónia. A kápolna és stációi a második világháború alatt idővel megrongálódtak. Ezt meglovagolva a GANZ-MÁVAG kommunista vezetői, akiknek szúrta a szemét a reggeli misére betérő munkások látványa, életveszélyesnek és a forgalmat akadályozónak minősítették. A hatvanas években robbantották fel a kápolnát, de a művelet harmadszorra sikerült - nem lehetett annyira rossz állapotban. 1971-ben az 1. és 14. stációt megmentve a Rezső téri Magyarok Nagyasszonya temploma mögött állították fel, és Grantner Jenő újra elkészítette a kálvária szobrait. A szintén megőrzött 8. stáció domborműve lett újraöntés után a központi eleme a templom homlokzati oszlopai közt 2008-ban elhelyezett "1956 és a kommunista uralom áldozatai" című emlékműnek.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm itt is - mint látod az egész anyagot, mint értékes infót - közzétettem....

    VálaszTörlés