2014. március 22., szombat

Aparhant kálváriái (Apar és Hant kálváriája)

A nehéz, hányatott sorsú Apar és Hant - ma Aparhant - nevű településről itt: http://www.aparhant.hu/multunkfalu.htm  igen jó, részletes, történelmét, múltját ismertető írást olvashatunk.

Ebből kiderül, hogy nem csak két faluból „kovácsolta össze” a történelem, hanem ráadásul a települések is felcserélődtek, legalábbis nevüket illetően. Akik ma Aparhant Bonyhád felőli részén laknak, „Hant”-iak ugyan és a felső véget hívják „Aparnak” – de mint a leírásban olvasható, ez se volt mindig így…
Ez a hányattatás különösen a hanti temető sorsát illetően érezhető. Eredetileg ott volt a temető, ahol ma a hanti Szent Mihály templom áll, a Vörösmarty utcában s mellette volt a hanti kálvária is. Amikor később a temetőt a falun kívülre helyezték és felépült a templom, a temetővel együtt „költözött” a kálvária is. Nem tudni, milyen képek voltak az eredeti stációkban, jelenleg a templomból elhozott, régebbi, keretezett rézkarcok vannak kifüggesztve. A stációfülkék meglehetősen elhanyagolt állapotúak.

Az apari temető melletti apari kálvária egyik keresztjén 1890-es dátum olvasható.
A közelében lévő Szent Bertalan római katolikus templom is  18. századi, késő barokk stílusban épült. A kálvária stációi rendben vannak, a képek hiánytalanul megvannak. A kálvária dombormű-sorozat alkotói: Apáti Abt Sándor és Mack Lajos (a Zsolnay gyár keramikusai) voltak. 

 AZ APARI KÁLVÁRIA:




 

 
 



        





            


  


       A HANTI KÁLVÁRIA











Ilyen keretezett nyomatok lógnak a stációfülkékben
















































4 megjegyzés:

  1. A Hanti kálvária 2015 év végén a hantiak összefogásában felújításra került. A stáció fülkéket javították , újra meszelték képeit , kereteit is szintét javították.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm az információt. Jó lenne, ha küldene valaki képeket is a felújítás utáni állapotról. Ha ez nem sikerül, akkor talán tavasszal eljutok arra.

      Törlés
  2. Az apari telmplom az Szent Bertalan templom, a hanti a Szent Mihály

    VálaszTörlés