2014. január 8., szerda

Pusztavám kálvária

A fényképeket "bolyak"-nak köszönöm !


Többszöri nekifutásra sem sikerült sajnos semmiféle adatot a kálvária építésének körülményeiről, vagy arról, hogy miért 7 stáció épült - megtudnom. A stációképek egyébként nem a Szűz Mária hét fájdalmát mutatják, (mint pl:Szebényben) hanem  a 14 „szokásos” stációképből kiemelve hatot, és hozzátéve egy olyant, ami a 14-ben eredetileg nem szerepel. A barnagi 8 stációs kálvária sem hasonlítható ehhez. Ezért is sajnálom, hogy nem sikerült kideríteni, miért ilyen ez a kálvária.

Egy biztos, a település történetéről tudható, hogy Pusztavám község már a középkorban is rendelkezett plébániával. Erről egy 1332-1337 között keletkezett pápai dézsmalistáról értesülhetünk. A törökdúlás 150 éve alatt a környék teljesen elnéptelenedett, területére németajkú evangélikus, és (a móri kapucinus rendház szervezésével) katolikus telepesek érkeztek. Elenyésző számban voltak jelen reformátusok is, ám ők hamar beolvadtak az evangélikus felekezetbe. Hogy a stációk mikor épültek, ki(k)nek az elképzelése alapján – az már valószínűleg mindörökre titok marad.
 

























 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése