2013. szeptember 27., péntek

Szombathely kálvária


A nagyon nehezen fényképezhető stációképeket "Fotoport"-nak köszönöm !

Ezúton szeretnék köszönetet mondani Lőrinc Zsuzsának is, aki küldött nekem egy érdekes anyagot, melyből az alábbi  szövegeket ki tudtam ollózni, illetve idézek majd Szilágyi István „Kálváriák” c. könyvéből is..

„A várost nyugatról szegélyező Kálvária domb már az ősi Savariában is jelentős események színhelye volt. Mellette állt az egykori római amfiteátrum, sőt az újabb kutatások szerint a domb alatt még fel nem tárt római kori színház van. Krisztus után 309-ben itt ítélték halálra keresztény hitéért Szent Kvirin sisciai püspököt. Malomkövet kötöttek a nyakába s a Perintbe dobták. Szent Márton életrajza is említ egy hegyet, ahová a szent feljárt imádkozni. Sokak szerint ez a hely azonosa Kálváriával és az ott álló ősi kápolnával.

A legkorábbi keresztút állomásai egyidősek lehettek ezzel az ősi kápolnával. Szilágyi István Kálváriák című könyvének adatai szerint ezeket a stációkat 1826-ban lebontották, helyette 1828-ban – ekkor már a második, a Sturm Kőműves János építette kápolna állt – tizennégy új stációt állítottal fel a várost a hegyen lévő kápolnával összekötő mezei kocsiút mentén.
Ezek az útmenti állomások 1882-ben a kápolna köré, a dombra kerültek. Ma pedig a domb aljától a templomig sűrűn sorakoznak az egykori rendházhoz vezető út bal oldalán. 

A stációbeli képek többször is változtak: ma domborművek jelenítik meg Jézus szenvedését.”
(Sajnálatos módon a domborművek alkotója titokban marad….)(részlet a Vas Népe c. újság cikkéből.)
Szilágyi István ismertetője szerint: a kápolna előtt a XVIII.szd-ban három fakereszt állt. A mai műkő kereszt 1910-ből való. Eredetileg a stációkban Gerig Károly képei voltak,  1853-ban Ertl Alajos soproni festő képei kerültek ezek helyére.  1882-ben, majd 1930-34 között, végül 1969-ben új és újabb képek kerültek a stációkra, ezek alkotója - Lőrinc Zsuzsa információja szerint - Szedenik Jenőné. (Ezt az infót sajnos nem tudtam ellenőrizni.)


Lőrinc Zsuzsától kapott képek:
 


 Egyik régi kép: a stációk a templombejárathoz vezető út mellett


  Jelenlegi helyzet, a stációk a kép bal oldalán, fák takarásában

  Ezt a régi képet itt találtam:
  
Egy érdekes változat, a kép innen: http://www.geocaching.hu/caches.geo?id=4285












 



 





A kálvária a karmelita (Szent Kereszt) templomhoz felvezető ösvényen található. A templom előtt álló kereszt (saját fotó):



 

4 megjegyzés:

  1. Mikor a tihanyi Babamúzeumban fotózgattam a babákat a vitrinekben, volt velünk egy profi fotós, ő mondta nekem, hogy ferdén tartsam a gépet, mert akkor nem fénylik tán a kép. Látod, nem használtam, el is feledtem. Azért lehet látni amit mutatni akartál, megérte elmenned . S, ha már "elfotóztad" előlem mégis csak el kellene mennem Szombathelyre, megnézni élőben is.

    VálaszTörlés
  2. Kérlek, menj el mindenképp ! Egyrészt mert hát olyan szép az a város - kálvária nélkül is. Igazi élmény ott sétálgatni. Másrészt próbáld már meg esetleg te lefotózni is ezeket a szörnyűséges kálvária képeket. Én olyan boldogan lecserélném az enyémeket, ha valaki jobbat tudna csinálni !!!

    VálaszTörlés
  3. Jó fél évszázaddal ezelőtt a kálváriánál még nem voltak lépcsők. A földúton tavasztól őszig dzsipek jártak fel-le, télen pedig mi, gyerekek szánkóztunk ott, néha egészen a villamos végállomásáig kicsúszva. Sok minden megváltozott azóta...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdekes info, és a meredek domboldalat elképzelve, lehetett is ott szánkózni.A nagypénteki kálváriajárás nem lehetett akkor könnyű.

      Törlés