2013. szeptember 29., vasárnap

Budapest Angeli úti kálvária

(Nagytétényi kálvária)


A Képeket „bolyak”-nak köszönhetjük.

Ez a kálvária a közúti közlekedés fejlesztésének kis híján áldozatul esett. Építése-kori történetéről nem is tudtam meg semmit.
A kálvária eredetileg az Angeli út másik oldalán volt. Még az M0 első építésekor a területből elvettek egy jó darabot, különféle ígéretekkel, amelyből nem sok valósult meg. 2005/2006-ban hosszas tárgyalások folytak a helyszínről, mert az út szélesítése még jobban beszorította volna, de a műemlékvédelem akkor nem járult hozzá az áthelyezéshez. 2006 őszén újra kezdődtek a tárgyalások, amelynek eredményeként végül is megvalósult az áthelyezés és a felújítás. A műszaki átadás 2008.07.15-én volt. A domborműveket megtisztították, de úgy, hogy a régi feliratok teljesen eltűntek. Egyik-másik stáción bizonyos szögből még egy kicsit kivehetők, de nem lehet őket rendesen elolvasni. Az utolsó kép szerint több mint 100 évesek a stációk, 1908 látszik rajta.

Az alábbi Pethő Mária információja - köszönöm !
A klasszicista Kálvária 1805 óta áll. A keresztre feszített Krisztus a latrokkal, Szűz Mária és Szent János evangélista alakjával. A szobrok alkotója: Franck Lorenz. Eredeti helyéről, az Ady Endre u.–Barackos u. sarokról, az M0-s körgyűrű kialakítása miatt 1990-ben közvetlenül az M0-s út feltöltésének lábához helyezték át, majd 2009-ben az M6-os autópálya építése kapcsán került a jelenlegi helyére. A keresztút stációképeit Papp-Váry László és felesége készítette. Megújított állomásait 2009. szeptember 25-én áldotta meg Erdő Péter bíboros.





 













Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése