2013. augusztus 30., péntek

Kislőd kálvária H



A kislődi képeket „Debi”-nek köszönöm. Előrebocsátom, hogy a párás reggelen, üveg mögött fényképezni szinte lehetetlen – ezért elnézést a képek minőségéért. Kérném is, ha véletlenül valaki arra jár „normális” időben, és van 14 stációnyi ideje, fényképezze már le nekünk, hogy a képeket megismerhessük. A H betű épp ezért került a cím mellé – mert bár mindegyik stációkép megvan, de jó lenne, ha sikerülne kicserélni.
 
A kálvária történetéről az Interneten többféle adat is található. Megpróbáltam összefésülni az ismereteket:
http://szalezianum.hu/adatbazisok?kid=20

A 18. század végén emelt kálvária szántóföldek között állhatott, mert többször használják szántók helymeghatározásakor mint szomszédos területet. A ma is meglévő kálvária és elődje a három fakereszt a temetőben áll és állt, annak részét képezte.
A kálvária építésének pontos időpontját nem ismerjük, annyi azonban bizonyos, hogy az 1780-as évek elején már megvolt. Helyét a falutól keletre jelölik, majd az 1784-ben felvett II. József-kori első katonai felmérések során leírják formáját is. Eszerint a falu keleti szélén hét stáció és egy kápolna állt. Rőthy Mihály plébános kezdeményezésére épült meg új helyén (a temetőben), és formában a kálvária 1889-1890-ben. Rőthy Mihály utódja Felkl Viktor plébános tataroztatta a kálváriát 1923-ban és a kápolnát 1937-ben. A kálvária mai rendezett állapota a kislődi hívek áldozatkészségének és Markója Lászó plébános odafigyelésének köszönhető.

A 18. századi kálvária építőmesterei ismeretlenek. Az 1889-ben megkezdett kálvária és iskola építési munkálataira a plébános és a falu elöljárósága Brenner Lőrinc veszprémi építőmesterrel kötött szerződést. A kálvária stációinak festett gipsz domborműveit Rőthi Mihály plébános Münchenből hozatta.
Az 1824. és 1846. évi egyházlátogatás szerint a kálvária fenntartása a községet illeti. 1865-ben a templomszámadás szerint keresztalapítványként 159 ft. 62 kr.-t kezeltek. Kifejezetten a kislődi kálvária fenntartására tett 400 koronás alapítványt Magvasi Ádám kislődi kántortanító1905-ben.
A kálvária építése 1889 szeptemberében kezdődött Tüttner Kálmán tervei alapján, mai formáját 1907-ben nyerte el.



http://www.panoramio.com/photo/23032721  a stáció teljes képét innen hoztam.
http://post-card.hu/auctions/toc/-39613/page-11  ez pedig a régi fotó helye.
a többi "Debi" képe.



















Kislőd kálvária nagyobb térképen való megjelenítése

2013. augusztus 28., szerda

Magyarhertelend kálvária

Hertelenden „igazi” stációs kálvária sosem volt. Kb. 5 évvel ezelőtt az Önkormányzat kezdeményezésére készült el a jelenlegi, modernnek és egyszerűnek mondható „stáció-sor” – mely valójában hatalmas szürke mészkőtömbökből és rájuk erősített, nyomott műanyag lapokból áll. A templomhoz felvezető utca két oldalán kerültek elhelyezésre a stációk. Érdeklődtem a környéken, húsvétkor nem szoktak itt körmenetet tartani, csak a templomot járják körül. 


















Magyarhertelend kálvária nagyobb térképen való megjelenítése

Komló-Mecsekjánosi kálvária


A valaha önálló, ma Komlóhoz csatolt településen nagyon régóta van kálvária. A templomot 1801-ben építették, a málló vakolatú Krisztus kereszten talán az 1872 olvasható ki…Természetesen ezt is a sváb betelepülők építették – ám aztán a változó idők viharai nyomán a terület és a rajta lévő építmények komlói városi tulajdonba/kezelésbe kerültek, ahol az ötvenes években nem éppen a kálvária-karbantartás volt a legfontosabb tevékenység. Mindezeket Mátyás Imre komlói plébános úrtól tudom.

Azt már Schalpa Anett mesélte el – (aki Árgyelán Györggyel együtt a „Méltósággal” című könyv szerzője is, mely könyv éppen a község templomának 200 éves történetét dolgozza fel) – hogy  tervbe van véve ennek a szép fekvésű, de katasztrofálisan tönkrement, majdnem megsemmisült kálváriának a felújítása. Mint mi sok helyen itt is a pénz hiányzik hozzá, mert „akarattal” semmit sem lehet felépíteni. Kálváriát sem.
Őszintén szurkolok nekik, hogy legyen módjuk a helyrehozatalra, az egyik legszebb fekvésű kálváriának látom én most ezt a helyet. Külön említést érdemel a valószínűleg a kálvária építésével egyidős, óriási hársfa a keresztek mellett.



 Ez az első kép "Levi" régebbi felvétele - csak azért tettem ide, hogy jobban látszódjon, a kálvária területe most is rendben van tartva...
















"Debi" 2017 nyarán készült fotójának bizonysága szerint semmi nem történt az elmúlt években, sőt meglehetősen elhanyagoltnak tűnik a terület:




Komló Mecsekjánosi kálvária nagyobb térképen való megjelenítése