2013. július 24., szerda

Üröm kálvária

A kálvária fotóit Kovács Miklósnak köszönhetjük.

Kálvária-dombra 1894-ben meghirdetett adakozásból 14 stációs kálváriát létesítettek.
A stációk  domborműveit özv. Lauer Ágostonné budapesti lakos ajándékozta. A kőfaragó munkákat az ürömi kőfaragó mesteremberek végezték el ellenszolgáltatás nélkül. A felszentelés dátuma 1895. 2001-ben ugyancsak adományokból készült el a kálvária felújítása. Az adományozók között az egykori ürömi svábok neveit is megtaláljuk.


























Üröm kálvária nagyobb térképen való megjelenítése



2013. július 23., kedd

Kőszeg kálvária

A kőszegi képeket 'bolyak'-nak köszönhetjük !



Kőszeg polgárai az ezerhétszázas évek elején pusztító pestisjárványt követően, egy templom felépítésére tettek fogadalmat, melynek helyszínéül a város melletti Kálvária-hegyet választották ki.
Az igencsak meredek, nehezen megjárható Kálváriahegyre vezető út melletti fakeresztekre erősített festett táblák helyett, 1763-ban kő stációkat állítottak (Georg Schweitez munkája). Ezeket megmaradt darabjait ( 6 stációkép) később, 1890-ben a templomkerítésbe falazták be, amikor Ludwig Schöne tervei alapján készült új 14 új stációt helyeztek el a sétány mellett. Eredetileg festmények voltak csak itt, majd  1895-ban öntött, gyárban készült domborművek kerültek a stációfülkékbe. A templomhoz kőfallal védett kert és remetelak csatlakozik.

























A régi kálvária megmaradt képei: 
 Az alábbi képek  helye: https://goo.gl/photos/ga6EvxQ1sUX4jyP99
                     A képeket készítette: TheFotoport - köszönet érte !











Kőszeg kálvária nagyobb térképen való megjelenítése