2013. június 12., szerda

Kökény kálvária


A Pécshez közeli kis falu 1989-ben emelt templomot és ekkor épült a templom köré a – szokásostól eltérően - 15 stációs kálváriája. Egyelőre nem tudtam meg a kicsi, szürkére festett és két évvel ezelőtt felújított stációképek/gipsz-domborművek alkotóját – de ígéretem van rá az Önkormányzattól, hogy kiderítik. A falunak nincs saját papja, a keszüi plébániához tartozik, ezért helyben senki sem volt elérhető, aki a stációk alkotójáról adatot tudott volna szolgáltatni. Ahogy megkaptam az információt, azonnal pótolni fogom ezt a hiányosságot. A szépen rendben tartott udvarban a templom körül helyezkednek el a stációk.
















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése