csendhegyek: Biatorbágy kálváriái

Ezeket a képeket és most a térképeket is „bolyak”-nak köszönöm !

Mint az alábbiakból kiderül, Biatorbágyon két kálvária is van. Vagyis az első, a régi már majdnem megszolgálta, hogy csak múlt időben emlegessék.

Biatorbágyon még egy kálvária található, az u.n. "biai kálvária". Ismertetője itt látható: http://csendhegyek.blogspot.hu/2017/04/biatorbagy-biai-kalvaria-h.html

http://www.biai.hu/Biakro/pdf/kro-0407/10-11.pdf anyagban találtam pár mondatot a régi kálvária történetéről.

„A régi kálvária a Katalin-hegyen volt, elég messze a falutól, mint utóbb kiderült, nem is egyházi területen. Ez, a gyermekkorunk kálváriája a hosszú, mostoha évtizedek alatt teljesen tönkrement. Első gondolatunk az volt, hogy a régi stációkat újítjuk fel, de a szakemberek véleménye szerint ez nem lett volna lehetséges, mert csak egy-két stációt lehetett volna javítani, és az sem lett volna időtálló. Így az új mellett döntöttünk. Első dolgunk az új helyszín kiválasztása volt. Több lehetséges variáció közül aláírással történő szavazás eredményeképpen 90%-os többséggel ez a helyszín győzött. Így 2003-ban megkezdtük az 1800-as évek elején épült régi kálváriánk mintájára megépíteni az újat.

http://www.biatorbagy.org/feltamadas-a-koponyak-hegyen anyagból

Kálvária-hegyként őrzi a régiek emlékezete és jegyzi a földrajztudomány a Katalin-hegy alatt elterülő összefüggő erdőséget. Az elnevezés természetesen nem véletlen: szent helyet rejtenek a fák, Torbágy község Golgotáját. Ezt a hegyoldali magaslatot találták alkalmasnak – vélhetően valamikor a tizenkilencedik század elején – a torbágyi katolikus egyházközség hívei arra, hogy felépítsék rajta saját kálváriájukat. Azt, hogy kik, hogyan, milyen támogatással végezték el ezt a munkát, nem tudjuk. Helytörténetünk egyik fehér foltja a torbágyi kálváriaépítés. A könnyebben hozzáférhető plébániai forrásokban nem lelhető fel utalás, csupán a kereszt talpazatán lévő 1827-es dátum az egyetlen fogódzó. Franz Bruckner írja Németországban megjelent könyvében, a Turwaller Heimatbuch című kötetben, hogy a kálvária tizennegyedik stációját, a Große Kreuz-ot, azaz a nagy keresztet 1945-ben, a második világháború pusztításai során törték össze. Ugyanakkor a torbágyi idős emberektől inkább azt hallani, hogy erre a szégyenletes cselekedetre később, valamikor az ötvenes években került sor.…..A 2003 tavaszán megtartott határszemle résztvevői még fákkal, bokrokkal teljesen benőtt területet találtak a kálvária helyén, a területet az önkormányzat tette járhatóvá. A Biatorbágyi Tájvédő Egyesület tagjai 2004. július 24-én szabadították meg teljesen a stációkat és a kereszt környékét az aljnövényzettől és a bokroktól. Ezután az egyesület felhívásban keresett vállalkozókat a kálvária folyamatos rendben tartására, a feladatot a Katalin-hegyi Ingatlantulajdonosok Érdekvédelmi Egyesülete vállalta magára, akik a kálváriát és környékét azóta is példás rendben tartják.

A tájvédők az önkormányzat támogatása mellett 2006-ban kezdték meg a nagykereszt felújításához szükséges engedélyek beszerzését. Tavaly októberben csapatmunkában készítették el az alapozást, az ehhez szükséges cementet, sódert és szállítást biztosította a Koncz tüzép. A pécsi dómnál, a budavári Mátyás-templomnál és a jáki templomnál a múltat már sikerrel életre keltő Osgyányi Vilmos kőszobrász-restaurátorművész volt az, aki többedmagával felemelte a földről a megváltó széttört és meggyötört „testét”, és egy jelképes barlangsírba fektette, vagyis átszállította biatorbágyi restaurátor műhelyébe. S (2007) november 29-én az újraszentelésre egybegyűltek egy kicsit újra átélhették a feltámadás örömét, amikor összegyűltek egy csoportképre a kálvária nagykeresztje előtt….”

Először néhány kép a régi kálváriáról: