2013. május 14., kedd

Bonyhád kálvária



A fotókat  ezúttal is  „bolyak”-nak köszönöm.

Akárhogy kutattam is a neten, sajnos a kálváriával kapcsolatban semmi érdemlegeset nem találtam. A temetőben nyugvó híres családok sírhelyei a „vezető címek” mindenütt – és ugyanazt a szöveget ismétlik. Máshonnan adatot szerezni nem tudtam. Sajnos Szilágyi István könyvében ez a kálvária nem szerepel az ismertetettek között.
"1817-ben épült a bonyhádi Kálvária-kápolna, egy Menradus Ferenc Konrád nevű vagyonos kereskedő felajánlást követően. Szobrait mecseknádasdi kőfaragók készítették el. Érdekessége az, hogy a Kálvária jelente (=a keresztek) a kápolna oromzatára került. 

Elpusztult stációképeit nemrégiben modern művészi tűzzománc képekkel pótolták és a kápolnát is felújították. A Kálvária-domb a bonyhádi előkelőségek temetkezési helye lett. Az Ermel-Vojnarits család impozáns neoromán temetőkápolnája mellett találjuk Perczel Mór honvédtábornok szerény sírját is.http://www.kegyelettel.hu/temetok/bonyhad.html

A 14 stáció oszlopos-timpanonos fülkéinek tűzzománc képeit a helybéli Stekly Zsuzsa alkotta. Utoljára 1996-ban volt felújítva.






















Az alábbi videót "Babarci tekergőnek" köszönhetjük: 

A videó lejátszásához Google Chrome szükséges !

https://picasaweb.google.com/107288761957617258005/Kalvariak#6085720985860646466





Bonyhád kálvária nagyobb térképen való megjelenítése

2013. május 6., hétfő

Budakeszi kálvária


Ezeket a  fotókat   is „bolyak”-nak köszönöm.

Tudnivaló a kálváriával kapcsolatban: csak hét végén ill. ünnepekkor van nyitva.
http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=6927 :  A fák között meredek lépcső vezet fel a kápolnához, balra találhatók a stációk, amelyeket a rajtuk lévő táblák szerint 1993-ban különböző családok hozattak rendbe. A terület tetején van a kápolna, amelyet az emléktábla szerint Csott Ferenc (a königgratzi csata hőse építtetett). Ez is jó állapotban van, bár az egyik falán falán fut egy repedés. Bejutni nem sikerült, zárva volt, de az ajtó szellőzőjén be tudtam nézni (és fotózni). A kálvária egyik oldalán Szentháromság-oszlop, a másikon kőkereszt áll.
A kápolna falán két emléktábla is látható. Az egyiket 1996-ban helyezték ki a német lakosság kitelepítésének 50. évfordulója alkalmából. A másik tábla Csott Ferencnek (1843-1903), a kápolna építtetőjének állít emléket.
Az épület előtt látható a szentháromság-oszlop, és egy szépséges kőkereszt 1892-ből Mária imádkozó alakjával.

A VII és IX. stációt V.Majzik Mária készítette.

Az alábbi videót megnézésre ajánlom: 























Dénes Ildikótól kaptam az alábbi kiegészítő anyagot, mely a kálvária építésének történetéről szól. Ebből az ismertetőből derül ki valójában, hogy miért is különbözőek a stációképek:

Budakeszin az 1739-es pestisjárványban 400-500 ember halt meg. Valószínűsíthető, hogy a Kálvária-domb volt a pestisesek temetője. A Kálvária 1778-tól folyamatosan épült, a 19. század második felében készült el először 6 majd a 14 stáció. A stációkat budakesziek  állították és gondozták.
A kálvária kápolna 1883-ben épült, 1970 körül a szétesett kápolnát átépítették. A kitelepítések 50. évfordulóján került a kápolna homlokzatára ifj.de Ponte József üvegmozaikja.
Gräfl János kezdeményezésére 1991-ben elkezdődött a pénzgyűjtés és munka a domb rendbetételére, felújítására. A stációkat archív felvételek alapján újították fel. A régi, bádogra festett „naív” stációképekből csak a 10-est lehetett felhasználni.
A többi stációt családok és egyesületek gondozzák és állták az újjáépítés költségeit.
A családok neve a stációépületek falán van elhelyezve.
A stációképeket a következő művészek készítették:
Andrási Ignác fafaragó(12)
De Ponte József (13)
Illyés István szobrász (5)
Lieber Éva festő és textilművész(1)
Simon István (2, 11, 14)
Somos Éva restaurátor  (10)
Somos Miklós (4, 6,8)
Szemereki Teréz (3)
Majzik Mária (7, 9)
További részletek itt olvashatók:  http://hirmondo.budakeszi.hu/lapszamok/2011-04.pdf  12. oldal



Egy érdekes, nagyon régi képet találtam a kálváriáról, itt: http://post-card.hu/site_media/upload/747/L_-35747.jpg





Budakeszi kálvária nagyobb térképen való megjelenítése

Sóskút kálvária



 A fényképeket "bolyak"-nak köszönöm.


A Kálvárián található  14 stációt valamikor öntöttvas domborművek díszítették. Az idők viharában ezeket ellopták, illetve megrongálódtak.  Régen a domb legmagasabb pontján állt a kápolna, amit sajnos  vandálok leromboltak, a köveket széthordták. Ma már csak faldarabok, illetve a hajdani kereszt talapzata látható.  
Mátrai Miklós lelkes segítségével azonban 2013-ban megújult a kálvária stációsora.  Virágvasárnapkor avatott stációképek eredetijét Marcali Kiss József grafikusművész készítette.
Hazenauer János, helybéli fiatalember kezdeményezésére József Mariann, Boros Tamás, Muskovics Antal és Major Gábor elkészítették a speciális csempéket, amik februárban felkerültek az oszlopokra.

A nemrég felállított keresztet sajnos azonban ismét ellopták, helyett pillanatnyilag egy ideiglenes kereszt látható – szeretnének azonban a régi kőkereszt talapzatára egy újabbat készíttetni. 

 







  
















Dénes Ildikó kiegészítése, köszönöm:
http://www.hirtukor.hu/bel.php?ssz=25136
  

Sóskút kálvária nagyobb térképen való megjelenítése