2013. április 18., csütörtök

Vonyarcvashegy kálvária

Nagyon sokszor megtörténik, hogy szinte semmi ismertetőt nem találok egyik-másik  kálváriáról. A vonyarcvashegyiről sincs sok.  Igaz, milyen „történelme” is lehetne egy 3 éves kálváriának ?

Majd egy év elteltével azonban kaptam fotókat, igaz, mindösszesen 1 db. még félig-meddig meglévő stációról, ami azt bizonyítja, hogy itt igenis volt valamikor hajdanán egy másik "hagyományos" kálvária is. Ennek azonban - legalábbis a neten - semmi nyoma. Az alábbi két képet FME-nek köszönöm, hiszen ezáltal szereztünk tudomást a megsemmisült régiről ! Később egy másik fotót is találtam ugyanerről, megmutatom mindkettőt - a képek készítésének ideje ismeretlen:




Az új létesítmények:
Fénykereszt és Keresztút:  A 2010-ben felszentelt 7,38 m magas fénykereszt a Csándor-hegy tetején található. A  stációk Simon András grafikus munkái.


A fotókat "bolyak"-nak köszönöm. 

A fénykereszt

 











A fa keresztek helyszíne külön térképen jelölve ! Köszönöm az infót Strombusnak !



Az alábbiak FME képei:



Vonyarcvashegy kálvária nagyobb térképen való megjelenítése


6 megjegyzés:

  1. Egyetértek veled. Mégse találtam szinte semmit sem róla....

    VálaszTörlés
  2. Ezt a linket elküldöm a fiamnak, nagyon kedvelik Simon András munkáit. Nagyon szépen gyarapszik a gyűjteményed!

    VálaszTörlés
  3. Örülök. Hidd, én sem gondoltam egy évvel ezelőtt, hogy ennyit össze tudok szedni. Most jön a jó idő, talán személyesen is neki tudok indulni, felkeresni a közelieket.

    VálaszTörlés
  4. A vonyarcvashegyi modern kálvária a kedvencem. A faszobrok viszont egészen máshol vannak, mint a kálvária, egy másik kupacon, a Szent Mihály dombon, kb. itt: N 46° 45,192' E 17° 19,920'.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm az infót. Remélem jól egészítettem ki az anyagot.

      Törlés