2013. április 11., csütörtök

Barnag kálvária


http://szalezianum.hu/en/node/24?kid=12   itt nagyon jó, részletes leírás volt a kálvária történetéről. ( weboldal megszűnt)

"A kálvária hármaskeresztje (Krisztus és a két lator) a templom építését követően 1750 és 1755 között készülhetett el, majd 1795 és 1798 között épült meg a nyolc stáció és a kápolna. A stáció-kápolnák fa szobrai az 1839-es tűzvészben elégtek, helyükre a 19. század második felében bádog képek kerültek. 1941-ben a kálváriát záró kápolnát újították fel, majd 2003 és 2005 között a stációkat.
Helyi mesterek készítették, barnagi családok és személyek felajánlásából. A kápolna festményeit az 1970-es években újította fel a nagyvázsonyi Mátics József nagyvázsonyi festő.

Az első hármaskereszt az egyház, és helyi jámbor alapítvány támogatásából valamint a hívek felajánlásából létesült. 1798-ban elkészült bővítését barnagi családok és személyek biztosították. Az első stációt Leitold Márton és Strenner Ambrus, a második stációt Pechl Antal és Czaun Ambrus, a harmadik stációt Hauk Ferenc, a negyedik stációt Hauk János, az ötödik stációt Mandl Mihály, Hamann József és Reichart József, a hatodik stációt Henn Ferenc, a hetedik stációt Henn János (akinek elhunytával Leitold János vállalta fenntartását), a nyolcadik stációt Auerbach György és a kápolnát a barnagi hívek összessége. Az építők a stációk fenntartásáról is megfelelő módon gondoskodtak. 400 forintot helyeztek el alapítványként a 8 kápolna javára (kápolnánként 50 forintot), míg a többi hívő a kápolna és a Fájdalmas Anya szobrának gondozását vállalta.
8 stáció egy záró-kápolnával. A stációkban valamikor festett faszobrok álltak, ma fémre festett képek. A kápolnában Krisztus és a két lator szobra valamint az oltár alatt a Szent Sír található."
(A Szaleziánum fenti oldala lekerült az Internetről)

Dénes Ildikó kutatómunkájának eredménye az alábbi ismertető, ezúton is köszönöm:

A barnagi Kálvária stációinak fölszentelése http://barnag.com/galeriaproba1.html

A barnagi kálvária teljes felújítása 2003-ban kezdődött. A szervezőmunkát a 2002 októberében alakult barnagi Német Kisebbségi Önkormányzat vállalta magára. 2003 tavaszán elkészítették a terveket, majd 2003 őszétől 2004 őszéig elkészült a temetőben található négy stáció felújítása, az azt követő évben pedig a temetőn kívül fekvő romos keresztúti állomások újjáépítésével folytatódott a munka. Somogyi Győző festőművész egyedi képeinek beépítésére, és az újjáépített teljes stációsorozat felszentelésére 2009-ben kerül sor.


A képek: Mária hét fájdalma: Mária életének 7 eseménye, a késő középkor Mária-tiszteletének témája:
- Jézus körülmetélése,
- menekülés Egyiptomba,
- a 12 éves Jézus keresése,
- találkozás a kereszthordozó Jézussal,
- megfeszítés,
- levétel a keresztről (Pietà),
- sírba-tétel.

A fényképeket "bolyak" készítette, köszönöm ! 






A stációfülkékre mindenütt két sorszám van írva,vagyis a 7 fülke 14 állomást jelent















 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése