2012. november 16., péntek

Bóly kálvária

Mondhatnám: gazdag település – szép kálvária. http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%B3ly
Nagy benne az idegenforgalom is, hiszen a neten sok kép látható erről a kálváriáról – tehát sokan jártak itt, s találták megörökítésre méltónak.
Az, hogy a lakosság nagy többsége német származású, meglátszik szinte mindenen.
Bevallom, egész pontosan nem tudtam, csak most néztem utána, hogy ki is volt az a  Montenuovo  herceg, akinek a mauzóleuma mint valami csodás várkastély,  közvetlenül a temető mellett, a kálváriával szemben magasodik. http://hu.wikipedia.org/wiki/Wilhelm_von_Montenuovo
(megjegyzem, milyen érdekes, hogy én Napoleonnal milyen furcsa helyszíneken találkozom. http://aranyosfodorka.blogspot.hu/2012/07/annemarie-selinko-desiree-mainau-es.html )

A „Marienberg” dűlőben egy dombra épült 1821-ben a Kálvária, majd 1845-ben a hozzá tartozó kápolna. Ez évtől kezdve a Húsvét hétfői szentmiséket mindig itt tartották. Mivel a kápolna távol volt a falutól, az oda vezető utat Emmausz út-nak nevezték el. A mise után borkóstolóra hívták egymást az emberek a környező pincékbe. Később már a család minden tagja kiment a présházakba, így alakult ki a máig élő hagyomány, a húsvéthétfői Emmausz-járás.” http://virtualpecs.hu/index.php?panoid=130   itt egy érdekes panorámakép is látható.

A kálvária stációk és a kápolna szépen karbantartott, az építmények, festmények épek.Kicsit szokatlan a stációk elrendezése olyan értelemben, hogy az I. stáció a domb alján középen,  ill. a XIII. stáció pedig a kápolna bejárata fölött látható. 

Ismertető Szilágyi István Kálváriák című könyvének adattárából: 
"A barokkos oromzatú, torony nélküli klasszicista kápolna előtt 1821-es feliratú, festett kálvária-csoport áll három feszülettel, a középső talapzatán kis naiv Mária Magdolna alakkal. A stációk kétoldalt, fő nézetükkel az együttes tengelyére merőlegesen helyezkednek el, bennük képek. Az indító stáció alul középen helyezkedik el, részleteinek a kápolnával egyező kiképzése hangsúlyosabbá teszi a többinél." 

Az alábbi videót "Babarci tekergő"-nek köszönöm:  
A video megtekintéséhez Google Chrome szükséges ! 



   
















Az alábbi régi képet innen hoztam: https://mandadb.hu/tetel/347442/A_Kalvaria



Az alábbi videót Pethő Mária találta és ajánlotta a blogba. Köszönöm szépen !







3 megjegyzés:

  1. Feltétlenül el fogok ide látogatni.

    VálaszTörlés
  2. Szerintem is érdemes, de akkor benézhetsz Szajkra is, ott van pár percre ettől.

    VálaszTörlés
  3. Úgy emlékszem, legutóbb akkor foglalkoztam én ezzel, amikor téma volt,hogy az Emmausz-járás az felkerül-e a világörökségi listára,vagy mire. Bár a kálváriák a téma, de akit érdekelne valamivel részletesebben a bólyi történet, Google keresőbe írja be,hogy : Délután Emmauszba megyünk. Más : a téma kapcsán,-más helyen - olyan fotóra leltem, melyen olyan Szűz Mária szobrot láttam (Bólyban) ami épp' olyan mint a pécsi, a Pálosok templomnál. Bár te ezt bizonyára jobban tudod.

    VálaszTörlés